Vendégeink a madarak

A külső világ tevékeny megismerésére való nevelés keretén belül a természetes környezetükben figyeltük meg az itthon maradt madarakat, célunk volt a téli madárvédelem. Az állatok szeretetére, védelmére nevelés az óvodai programunk egyik fontos része. A gyerekekkel közösen készítettünk a madaraknak „ínyencségeket„ melyeket az óvoda udvarán, a település fáin, bokrain, helyeztünk el. /madárkalácsokat/.

Adventi várakozás

„ Adventi hírnök…”  Idén Vitéz Ferenc Andrásné Katika néninek köszönhetően a Karácsonyvárás és az adventi időszak, gyertyagyújtás az iskolás gyerekekkel közösen töltöttük. Meghitt, családias hangulatban teltek mindennapjaink. Minden hétfőn mesékkel, közös énekléssel hangolódtunk az ünnepekre. Hagyományainkhoz híven, az idén is sütöttünk mézeskalácsot, melyet jóízűen kóstoltak.  A Karácsonyi angyalka is megérkezett a csoportokhoz, majd ünnepi terített […]

Márton-nap

Idén is megrendeztük Márton-napi ünnepségünket. Ráhangolódásként ludas-libás mondókákat, verseket, dalokat tanultunk. Megismertük Márton legendáját. Libás alkotások, lámpások készültek ügyes kezek szorgos munkájával. Hét zárásaként a gyerekek szüleikkel illetve az iskolások bevonásával szerveztük meg a felvonulást a település főterére. Megvendégeltük a jelenlévőket libazsíros, libahagymás falatkákkal, forró teával.

Egészséghét

Heti tevékenységünk az egészség megőrzése jegyében telt. A gyerekekkel finom gyümölcssalátát, almás süteményt készítettünk. Gyümölcsöket, zöldségeket, illetve az elkészült finomságokat kóstoltuk. A gyerekek új ismeretekkel, élményekkel tértek haza nap mint nap. Megellai Zsuzsa védő néni megmutatta a gyerekeknek a helyes orrfújás, köhögés titkát. Hangulatos délelőttöt töltöttünk együtt.

Tök jó nap

Idén is ösztönöztük a gyerekeket egy kis családi tökfaragásra. A gyerekek az elkészült alkotásokat elhozták az óvodába, örömmel mutatták, mesélték kis pajtásaiknak mit készítettek és hogyan. Az elkészült alkotásokért oklevelet kaptak a gyerekek. Az udvaron lezárásként játékfűzés részletét adtuk elő.

Iskolások látogatása

Örömmel látogattak vissza 1. osztályosaink, akik megcsodálták a tökfaragó versenyre készült gyönyörű alkotásokat. Közös játékfűzéssel, udvari versenyjátékkal, élmény dús, jó hangulatú délelőttöt töltöttünk el együtt.

Barkácsdélelőtt

Hagyományainkhoz híven az idén is a szülőkkel közösen szerveztük meg a barkácsdélelőttünket. Az otthonról hozott termésekből közösen barkácsoltak a gyerekekkel. Szebbnél szebb alkotások készültek, melyekből kiállítást készítettünk.

Betakarítás

Lehetőségünk volt a gyerekekkel, hogy részt vegyünk az őszi betakarításban. (almaszedés, kukorica törés). A jó időnek köszönhetően egy kellemes, vidám, jó hangulatú délelőttöt tölthettünk el a szabadban.

Állatok világnapja

Az állatok világnapja kedves ünnep óvodásaink számára. Hagyományunkhoz hűen, idén is ellátogattunk a Sipos-tanyára, ahol a gyerekek örömmel látogatták meg régi és új kis barátaikat. Új információkat, ismereteket tudhattak meg róluk. Jó időnek köszönhetően vidám délelőttöt tölthettünk el. Részt vehettünk a Baktalórántházai Óvoda által megrendezésre kerülő versmondó délelőttön, ahol bátor nagycsoportosaink elszavalhatták kedves kis verseiket.

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top